Alapvetően semmi extra mifelénk, leszámítva egy-két rokonlátogatást, karácsonyi vásárlást, sok-sok otthoni játékot Apáékkal.

Már láttam a karácsonyi ajándékaimat – sőt, olyannyira láttam, hogy kizárólag olyat kaptam mindenkitől amikről a boltban úgy tűnt, hogy leköt és érdekel –  és totál odáig vagyok tőlük, de Fater nem engedi, hogy ügyködjek velük, mert mi lesz akkor a fa alatt?! Szerintem Mutter engedné, de Apa marhára résen van és most ajándék-elvonó terápián vagyunk.

Egyébként ma ismét voltunk a konduktornál, plusz még védőnőnél is.

Főként a súlyom volt a sarkallatos pont, mint mindig. Jelentem 7030 gr vagyok – Anya 6800 körül tippelt, mert mostanában mindennek a felét eszem meg és a tápi sem kell, pedig Anyáék beszereztek új tápokat és etetési eszközöket (hátha a banánost, hátha a 3-as tápi, hátha az új cumi, hátha a hátha….), de nem. 60 milli tápinál egy korttyal sem kell több.

Szerencsére a védőnő meg volt elégedve velem. “Magamhoz képest” jó a súlyom, nem lötyög a bőröm, van valami kis husi rajta. Látszik, hogy minden érdekel, dumálok ezerrel, vigyorgok mint akinek fizetnek érte, meg nem áll kezem-lábam, úgyhogy nincs ok az aggodalomra mégha mostanában nem is eszem és nem is alszom (legalábbis nappal).

A konduktornál is megörvendeztettem Apát és Anyát, mert édibédi fejjel nyomultam, még csak le sem görbült a szám. Most bezzeg nem zavart, hogy négykézláb kellett lenni, sőt még azt is megmutattam az ősöknek, hogy szépen ki tudok ülni négykézlábból oldalra. Szépen álltam – de tartani kell – kapaszkodtam a bordásfalba. Udvariasan megosztottam a játékokat a konduktorral, ha kérte a játékot odaadtam neki, hadd játszon ő is.

Konklúzió: nem kell többet mennünk. Pár hét alatt a kúszásból az lett, hogy ülésből enyhe segítséggel állásba pattanok és nem is vagyok hajlandó ezután már behajlítani a lábam és leülni, hanem csak álldigálni akarok és lépkedek is ilyenkor. Mutter aggódott – min nem??? – hogy szabad-e így, hónom alatt megtartva állni hagyni egy ilyen magamfajtát? A konduktor szerencsére megnyugtatta, hogy igen, amennyiben megtartják a súlyomat valamennyire akkor álldigálhatok kedvemre.

Aztán még unalmas beszélgetések voltak a bébikomp káros mivoltáról és a rugós hintáról és a bébitaxiról (uis az is az ajándékaim között van, mert irtóra élveztem rajta ülni, mégha nem is tudok stabilan állni, meg hajtani.) Bevallom itt már nem nagyon figyeltem, mert jobban érdekeltek a játékok.

Úgyhogy elbúcsúztunk a konduktortól, akiről a végére megtudtuk, hogy Andinak hívják. Andi jövendölése szerint most már ahogy kicsit megerősödik a felsőtestem – ami eddig azért nem tudott erősödni mivel se nem kúsztam se nem másztam, ami pedig jelentősen erősítette volna a karjaim – egyből beindul majd nálam is a felhúzódzkodás és abból a lépegetés. Szóval, erősödnöm kell,erre kell fókuszálnom!

A védőnő szerint egyébként a kaja és alvás is azért megy most ilyen tré módon, mert az álldigálás annyira lefoglal és olyan új – látnátok hogy kacagok ha állhatok – hogy egyszerűen kár pazarolni az értékes időt jelentéktelen dolgokra, mint kaja és pihenés.

Pirrrroska, a matrózlány (a ruci a nagyitól van. Csini, mi???? Mutter bezzeg sosem venne ilyen őrületesenlányos pirosat MÉg szerencse, hogy a nagyik már csak ilyen őrületesenlányos rucikat szoktak venni.)

Shy girl

Anyának új haja és szemüvege van. Hogy jobbbbbban láááááásssssa Piroskáááát!

Én is elfoglalt vagyok. Épp egy tripodot (Apa szerint van annak magyar neve: állvány) rágok azzal a fél fogammal

Fő tevékenységem mostanában:

(hátteret kéretik nem nézni. olyan nincs mostanában, hogy ne legyen 200 millió száradó ruhánk, uis a lakásban lassan, odakint egyáltalán nem szárad így örökösen lakásunk dísze… )

2 komment

Ajánlott bejegyzések:

• Pörgünk ezerrel
• Apró dolgok (+apró videók)
• Gyötör a láz!